MA2024.05.12.

Segítség a szállásfoglalásban

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

Kiskunmajsai Járási Hivatala

 

 

Segítség a szállásfoglalásban

 

Az Erzsébet program célja, hogy a nehéz helyzetben lévő emberek számára üdülési, pihenési lehetőséget biztosítson. A 2016-os évben a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány három fő célcsoport számára hirdette meg a pályázatait, így az idős emberek, a nagycsaládosok és a fogyatékossággal élők körében, melyről tájékoztattuk is a járás lakosait. A kiírásokra február 29-ig lehetett jelentkezni az Erzsébet program elektronikus felületén keresztül, mely pályázatok elektronikus benyújtásában segítséget nyújtottak  a Kormányablak munkatársai.

 

Jelenleg zajlik a pályázatok feldolgozása, azonban az már most megállapítható, hogy rendkívül nagy érdeklődés övezte, hisz közel egy hónap alatt több, mint 150 ezer főnyi jelentkezés érkezett, ami 30 ezer fővel haladja meg az előző évit.

 

A sikeresen pályázóknak miután kiértesítésre kerülnek, ki kell választaniuk a szálláshelyet és le kell foglalniuk a megfelelő időpontot a www.erzsebetprogram.hu felületen, melyben szintén segítséget nyújtanak Kormányablakunk munkatársai.

 

Forduljanak hozzánk bizalommal!

 

 

 

Tisztelettel:

 

                                                                                                              Dr. Kiss Melinda

                                                                                                                  hivatalvezető

Vélemény, hozzászólás?