MA2024.05.11.

Indul a tanyafelmérés

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

Kiskunmajsai Járási Hivatala

 

 

Indul a tanyafelmérés

 

A Kormány elkötelezett szándéka a magyar nemzeti örökség, ezzel együtt pedig a tanyás településrendszer fejlesztése, mivel a tanyás térségekben gyakran alapvető infrastrukturális elemek, közművek hiányoznak és a lakónépesség jelentős részének életkörülményei az átlagosnál alacsonyabb szinten áll.

 

 A Kormány kiemelt célkitűzésként jelölte meg az összes magyarországi tanya 2020. évig villamos energiával történő ellátását, valamint hogy minden tanyát az év minden szakaszában járható utakon lehessen megközelíteni.

A tanyákról és az ottani lakosokról nem rendelkezünk teljes és friss adatbázissal, ezért szükség van egy komplex tanyafelmérés készítésére, ahhoz hogy a tanyavillamosítás fejlesztése, valamint az utak felújítása megvalósulhasson.

 

A felmérés elkészítésével a Kormányhivatalt, azon belül a járási hivatalokat bízták meg 2016. április 28-i határidővel.

 

 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy április végéig minden tanyát felkeresünk a felmérés elvégzése céljából. A munkatársak fényképes igazolvánnyal és megbízólevéllel rendelkeznek és kizárólag kérdéseket tesznek fel, valamint egy fényképfelvételt készítenek az adott tanyáról.  Kérjük Önöket, hogy a csalók elkerülése érdekében a magát igazolni nem tudó személyt ne engedjék be az ingatlan területére. Kérjük a lakosságot, hogy szíveskedjenek együttműködni a kiérkező kormánytisztviselőkkel.

 

 

Kiskunmajsa járás területén közel 3500 tanya van nyilvántartva.

A járás mérete, és a tanyák rendkívül magas száma, valamint a feladat végrehajtásának rövid határideje miatt komoly együttműködés történik a járás minden feladat végrehajtásába bevonható szervezete részéről.

 

Köszönetemet szeretném kifejezni minden egyes támogató szervezetnek és magánszemélynek, akik a felmérésben segítséget nyújtanak, így a polgármestereknek, tanyagondnokoknak, rendőrségnek, polgárőrségnek, vadásztársaságoknak és még számos segítőnknek.

 

 

Tisztelettel:

 

                                                                                                              Dr. Kiss Melinda

                                                                                                               hivatalvezető sk.

Vélemény, hozzászólás?