MA2024.05.12.
600

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer

Vigyázat!

Besurranó tolvajok!

A kellemes idő beköszöntével minden évben megnő a besurranásos lopások száma. Az emberek örömmel engedik be a napsugarakat lakásukba, élvezik a kerti munkát, s utána a jól megérdemelt pihenést egy fa árnyékában. Szívesen beszélgetnek szomszédaikkal, barátaikkal a jó levegőn. Ahhoz, hogy jogsértés ne rontsa el hangulatukat, javasoljuk az alábbi bűnmegelőzési szabályokat betartani.
– Ha otthon tartózkodnak, napközben is zárják be a bejárati ajtót, hiszen nem biztos, hogy észreveszik a hívatlan látogatót! Miközben a szobában tévéznek, a tolvaj csendben magával viheti a bejárat közelében található értékeiket. A zsákmány többnyire táska személyes iratokkal, készpénzzel, látható helyen hagyott telefon, ékszer. Az anyagi veszteségen túl, ilyenkor az okmányok pótlása csak fokozza a kárt és a bosszúságot.
– Előfordult, hogy amíg a tulajdonos a lakása előtt dohányozott, a tettes észrevétlenül bejutott az előszobába és a fogason lógó kabát zsebéből tulajdonított el pénztárcát. Ha csak rövid időre hagyják el lakásukat – vendégeiket kísérik ki, vagy éppen ismerőseikkel váltanak pár szót – akkor is mindig zárják be az ajtót!
– A szellőztetéssel is legyenek óvatosak! Ne hagyják kitárva földszinti ablakaikat, ha nem tartózkodnak a szobában! Elég egy pillanat, és a tolvaj már bent is van a lakásban, és viszi, amit értékesnek talál. Ugyanez igaz a függőfolyosóra nyíló ablakok esetében.
– A kertes házban lakók ne felejtsék el, hogy a kerti munka hevében fel sem tűnik a rossz szándékú látogató érkezése! Amíg a kert hátsó végében dolgoznak vagy pihennek, a nyitva hagyott kapun, ajtón keresztül a tettes gond nélkül bejuthat otthonukba, és észrevétlenül távozhat értékeikkel.
Igaz a mondás, alkalom szüli a tolvajt. Könnyelműségükkel ne segítsék hozzá az elkövetőket a könnyű zsákmányhoz! Egy kis odafigyeléssel megóvhatják magukat az áldozattá válás kellemetlen, bosszantó következményeitől!

BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY
K E C S K E M É T

6000 Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302 Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, Fax: 76/513-300/30-98 BM 33/30-98, e-mail: elbir@bacs.police.hu
www.police.hu/bacs/bunmegelozes

Vélemény, hozzászólás?