Az elmúlt négy év során az ország szinte valamennyi településén megemlékeztek a „nagy háborúról”, hiszen 2014-ben volt a háború kitörésének 100. évfordulója. Községünk lakossága egy előadássorozatnak lehetett részese, amelyben Pintér István történész és fia elevenítették föl az egykori történéseket.
A május 15-én megtartott második előadáson a keleti orosz és román fronton lezajlott 1917-es és 1918-as hadieseményeket vázolták föl a megjelent érdeklődőknek. Visszaemlékezésük az erdélyi román betöréssel kezdődött és Románia kapitulációjával, illetve a velük történt békekötéssel végződött. Nemcsak a keleti front ütközeteit mutatták be, hanem a hozzájuk kapcsolódó politikai tárgyalásokat is. Szemléletesen, videóbejátszásokkal, korabeli zenével, térképekkel színesítették az előadást.
A történész fontosnak tartotta kiemelni az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének hősies helytállását ezeken a frontokon. Pintér István kihangsúlyozta, hogy a románok megsemmisítő veresége dacára milyen nagylelkű békét kötöttek a központi hatalmak Romániával.
A könyvbemutatóval egybekötött előadást érdeklődéssel hallgatták a kömpöci iskola 7-8. osztályos diákjai is. Reméljük a trianoni békekötés 100. évfordulójáról hasonló módon tudunk megemlékezni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.