MA2024.05.11.
NAK_MKsite_slide01_2018

Búzagyűjtó felhívás Magyarok Kenyere

Tisztelt Gazdálkodó!

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) közreműködésével 2018-ban ismét, immár nyolcadik alkalommal rendezzük meg a nagy sikerű „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” programot. A nemzeti összefogással – a kamara tagjainak
aktív és eredményes támogatásával – összegyűjtött búza mennyisége tavaly elérte a 628 tonnát. A gyűjtés és a program szervezésében a megyei igazgatóságok közreműködése és koordinációja ezúttal is elengedhetetlen. Bízunk benne, hogy közös igyekezetünkkel a
korábbi évekhez hasonlóan sikeres lesz a program, hogy büszkék lehetünk a magyar gazdatársadalomra, akik nélkül a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program ma nem lehetne az egész Kárpát-medencét átölelő jelentős kezdeményezés.
Célunk idén is változatlan: minden magyarországi megyéből, valamint a környező országok magyarlakta területeiről felajánlott búzával támogatást nyújtani az arra rászoruló gyerekeknek. Ehhez kérjük az Ön segítségét is. Minden adomány – annak nagyságától függetlenül – hozzájárul a kezdeményezés sikerességéhez. Kérjük, lehetőségeihez mérten vállaljon részt a gyűjtésben búzaadományával! A felajánlások leadhatók a Kamara megyei szervezete által üzemeltetett búzagyűjtő pontokon augusztus elejéig. Pénzbeli adomány felajánlására is lehetőség nyílik, mind magánszemélyek, mind cégek élhetnek ezzel (részletes információk a csatolmányban küldött felhívásban találhatók). A gyűjtésről, a rendezvényekről és a program szervezéséről a megyei igazgatóságokon kérhet bővebb tájékoztatást. Kívánom, hogy idén a tavalyinál is több magyar gazdálkodó élhesse át a jótékonykodás felemelő érzését, hiszen legfőbb célunk idén is az, hogy egyre több embert vonjunk be adományozóként a programba. Bízunk abban, hogy közös igyekezetünkkel a korábbi évekhez hasonlóan ismét sok ezer kisgyermeket tehetünk boldoggá.
Üdvözlettel:
Gáspár Ferenc s.k.
megyei elnök
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Búzagyűjtő helyszínek a mellékletben láthatóak.

A Magyarok Kenyere program jótékonysági kezdeményezés keretében a Kárpát-medence magyarlakta részeiről nemzeti összefoglalással búzát gyűjtünk össze a segítőkész adományozóktól. Az így felajánlott búza egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában osztjuk szét a határokon innen és határokon túl a magyar gyermekeket segítő szervezeteknek.

Kérjük, búzaadományával Ön is járuljon hozzá a rászoruló gyermekek megsegítéséhez!

Megyei Búzagyűjtő pont helyszíne és nyitvatartási ideje: 

  • Júlia Malom- 6115 Kunszállás, Malom út 1.

Hétköznap: 8-16 között

  • Borbély István- 6320 Solt Kecskeméti u. 32. előzetes bejelentkezés +36 30 467 9305
  • Agroszolg Trade Kft 6337 Újtelek Gombolyag úti major előzetes bejelentkezés +36 30 953 7166

Kérjük, hogy a búzaadományokat a hatályos élelmiszerbiztonsági szabályoknak megfelelően, lehetőleg bevizsgálva, a szükséges dokumentumokkal és tanúsítványokkal ellátva, bezsákolva adják le a megyei gyűjtőpontokon.

Vélemény, hozzászólás?