MA2024.05.12.
58a2c6b80287a

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer

Felhívás 

Óvodások részére kidolgozott „Ovi-Zsaru” prevenciós programhoz csatlakozásra

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság által ajánlott óvodai bűnmegelőzési program

 

A Rendőrség egyéb bűnmegelőzési programok mellett a több éve eredményes biztonságra nevelő általános iskolai program – DADA – oktatása során a bűnmegelőzés módszereit és eszköztárát alkalmazza a bűnözés terjedésének megakadályozására, valamint annak elérésére, hogy a felnövekvő generációk ne lépjenek a bűnözés útjára, és ne váljanak bűncselekmények áldozataivá.
 
Tapasztalatok alapján a felgyorsult világunkban minél korábbi életszakaszban történik ismeretanyag átadás, oktatás, figyelemfelhívás – például áldozattá válás elkerülésére – a megelőzés módszerei annál hatékonyabbak. Természetesen minden esetben figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat, valamint azt, hogy az ismeretanyag a gyermekekben ne félelmet keltsen, hanem a tudatos és magabiztos viselkedést, a veszélyhelyzetek elkerülésének lehetőségét erősítse bennük. Ehhez kívánunk hozzájárulni a korai prevencióban való segítségnyújtáshoz készített ismeretanyaggal, mely alapvetően rendőri megközelítésben, másodsorban gyakorló szülői szemmel és pedagógiai módszerekre épülve készült.
 
A program az „OVI-ZSARU” elnevezést kapta, hiszen óvodás korú – ajánlottan nagycsoportos – gyermekeknek szól, közvetlen és közvetett rendőri segédlettel történő információ-közlésen alapul. A módszertani anyag az 5-6 éves korosztállyal szándékozik a bűn-, és balesetmegelőzés, az áldozattá válás elkerülése egyfajta nevelési módszerét megismertetni.
 
A program több modulból áll, mely a gyermekek életkori sajátosságait figyelembe véve mesékre, történetekre, szerepjátszásra épül. Az első foglalkozás egyenruhás rendőr közreműködésével, a témák feldolgozását segítő kesztyűbábok általi megszemélyesítéssel, „Rendőr Robi”, „Rosszcsont Ricsi”, „Rosszcsont Rozi” bemutatásával és átadásával történik. A további foglalkozásokat a programban résztvevő csoport pedagógusa tartja a rendőrség szakemberével történt módszertani konzultációt követően, a rendőrség által biztosított oktatási egységcsomag használatával.
 
Az „OVI-ZSARU” prevenciós programhoz kapcsolódni szándékozó óvodák jelentkezését a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály szakelőadója 2018. szeptember 3-ig az alábbi elektronikus elérhetőségre várja: liptail@bacs.police.hu
 
A program költsége 15.875,- Ft (Bruttó), mely tartalmazza a módszertani füzetet, CD-t, matricákat, 3 kesztyűbábot és a módszertani felkészítést.
 
Kérem, hogy a program iránt érdeklődő óvodák vezetői a későbbiekben tartandó szakmai felkészítésre és kapcsolattartásra csak egy fő óvodapedagógust jelöljenek.
 
Tisztelettel:
Dr. Argalás Csilla r. alezredes sk.
osztályvezető
 
További információ:
Liptai Linda c. r. őrnagy bűnmegelőzési főelőadó
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály
76/513-300/33-14
+3620/560-5146
liptail@bacs.police.hu
 
BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY
K E C S K E M É T

6000 Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302 Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, Fax: 76/513-300/30-98 BM 33/30-98, Mobil:: +3620/560-5146
e-mail: elbir@bacs.police.hu web: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes

Vélemény, hozzászólás?