MA2024.05.11.
favagok

ELBIR Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer

Meghalt egy favágó, akire rádőlt egy fa

„Egy 31 éves férfi halt meg, amikor fakitermelés közben eddig tisztázatlan okok miatt rázuhant egy fa. A férfi a fakitermelésen dolgozott a társaival, ahol történt a munkahelyi baleset. A férfit a társai azonnal az orvosi ügyeletre vitték, aki útközben végig eszméleténél volt a sérülései nem tűntek súlyosnak. Nem sokkal később azonban az orvosi rendelőben a belehalt a sérüléseibe. Információk szerint súlyos fej és mellkasi sérülései voltak.”

A halálesettel kapcsolatban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával indított vizsgálatot ismeretlen tettes ellen.

„Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés
165. § (1) Aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget,
b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált, okoz.
(3) Ha az elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézi elő, bűntett miatt az (1) bekezdésben meghatározott esetben három évig, a (2) bekezdésben meghatározott esetben – az ott tett megkülönböztetés szerint – egy évtől öt évig, két évtől nyolc évig, illetve öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
 

Az ilyen balesetek is megelőzhetők!

  •  A munka megkezdése előtt, saját testi épségük érdekében zárjanak ki minden olyan körülményt, amely baleset kialakulásához vezethet, körültekintően járjanak el.
  • A veszélyes munkát csak megfelelő eszközökkel, a vonatkozó előírások betartásával végezzék, végeztessék.
  • Szaktudás, eszközök hiányában bízzák az ilyen feladatokat szakemberekre.

BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY
K E C S K E M É T

6000 Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302 Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, Fax: 76/513-300/30-98 BM 33/30-98, Mobil:: +3620/560-5146
e-mail: elbir@bacs.police.hu web: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes

Vélemény, hozzászólás?