MA2024.05.10.
images

Becsengettek

ELBIR

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer

A gyermekek legnagyobb bánatára véget ért a nyári szünidő és újra becsengettek a tanintézményekben. Reggelente ismét iskolába igyekvő diákok népesítik be az utcákat, utakat. Ebben az időszakban mindig megnövekszik a gyermekbalesetek kockázata, hiszen a nyári pihenés után a gyermekeknek vissza kell rázódni a tanév ritmusába.
Gyermekeink a nyári szünidő ideje alatt általában későn ébredtek és későn is feküdtek le. Ennek következménye, hogy az első hetek az iskolában igen nehézkesen indulnak, hiszen a késői elalváshoz már a korai kelés társul. A fáradtság, kialvatlanság még inkább csökkentik a koncentrációt, biztonságot. Kérjük a szülőket, hogy ha tehetik, kisebb gyermekeiket néhány hétig kísérjék el az iskolába.

A nyári szünetben – optimális esetben – gyermekeink azokkal tartották a kapcsolatot, akikkel jól érezték magukat, akikkel hosszabb ideje barátkoztak, és akiket a szülők is ismernek. Az iskola kezdetével ez is megváltozik, hiszen nem csak osztálytársaikkal töltenek 5-6 órát, hanem az iskola tágabb közösségével is. Az elmúlt tanév néhány szomorú eseményére gondolva nézzünk szembe a tényekkel. Az iskola tágabb közösségében, vagy akár az osztályban is fellelhetők az úgynevezett agresszorok. Ezek a gyerekek nagyon rövid idő alatt ki tudják választani azokat a társaikat, akikkel kisebb-nagyobb csínytevést tudnak elkövetni, és azokat is, akik ezeknek a csínytevéseknek a célpontjai, áldozatai.
Ezekről a jelenségekről beszélni kell, de ha a csínytevés szabálysértéssé, vagy bűncselekménnyé fajul ennél többet kell tenni. Amennyiben ezeknek az ilyen eseteknek nincs következménye, az agresszorok úgy érezhetik, hogy velük szemben tehetetlen a közösség, tehetetlenek a tanárok és a hatóság is. Sajnos ugyanezt érezheti az áldozat is.
Ha nem kap segítséget a gyermek a tanáraitól, társaitól, akkor a szüleitől várna segítséget. Nem biztos, hogy el meri mondani, mi történik vele nap, mint nap az iskolában. Biztosítsunk gyermekeinknek kellő figyelmet otthon, hallgassuk meg élményeiket. Ne legyen számunkra természetes, hogy nincs mondanivalója, nem akar a családdal közös programokon részt venni, vagy az, hogy feltűnően megváltozott a magatartása. Ne fogadjuk el, hogy zárkózottá válik és érdektelen a külvilág iránt. Ne fogadjuk el, hogy legjobb barátjává a számítógép vált, hiszen a megváltozott technikai környezet is, és a magányosság is számos veszélyt hordoz.
Néhány tanáccsal szeretnénk segíteni a szülőket, családokat, hogy útmutatást adjunk e nem kis kihívásnak tűnő megfelelésben.

Mire hívják fel a szülők gyermekeik figyelmét?

  • tartsák be a biztonságos közlekedés szabályait;
  •  amennyiben sérelem éri őket az iskolában, vagy az iskolán kívül társaik részéről, minden esetben mondják el szüleiknek és/vagy tanáraiknak;
  •  komolyabb sérelem esetén keressék meg az iskola rendőrét, az iskolai bűnmegelőzési tanácsadót, akinek elmondhatják a történteket;
  •  értékeikkel ne hivalkodjanak, ne dicsekedjenek, azokat ne adják oda senkinek;
  •  erőszak esetén tartsák szem előtt, hogy testi épségük, életük fontosabb értékeik védelménél;
  •  vészhelyzetben kérjenek segítséget társaiktól, felnőttektől;
  •  tartsák be a biztonságos internetezés szabályait, ismeretleneknek ne adják meg nevüket, címüket, személyes adataikat;
  •  ismerjék a segélyhívó telefonszámokat (104,105,107,112);
  • a legfontosabb telefonszámokat véssék emlékezetükbe, a mobil nem biztos, hogy mindig kéznél lesz!

Mi az, amit jó a szülőknek is tudnia?

  • Amennyiben gyermeke sérelmet szenved, és azt elmondja, a sérelem mértékét figyelembe véve tájékoztassa osztályfőnökét és/vagy a rendőrséget!
  •  Mindig beszéljék meg, hogy gyermeke hová, kivel megy, mikor ér haza!
  •  Ismerje a barátait és az ő szüleik nevét, lakcímét, telefonszámát!

Mi az, amit mi a fentieken kívül fontosnak tartunk?

A kölcsönös bizalom elérése és fenntartása, amelynek érdekében a szülők szakítsanak minden nap időt meghitt beszélgetésre gyermekükkel, függetlenül életkoruktól, legyenek akár óvodás korúak vagy lázadó tinik.

NÉHÁNY VESZÉLYRŐL RÉSZLETESEBBEN

Ne váljanak lopás, rablás áldozatává!

Egyre több diák visz magával az iskolába nagy értékű mobiltelefont, mp3 lejátszót. Napjainkban szinte versenyeznek egymással a fiatalok, hogy kinek értékesebb, kinek tud többet a mobilja, médialejátszója.
Iskolába menet vagy hazafelé tartva –különösen a tömegközlekedési járműveken utazóknak– ajánlatos, hogy a pénztárcájukat, mobiltelefonjukat, egyéb értékes elektronikus eszközeiket ne tartsák könnyen elérhető helyen, pl. a nadrág farzsebében, vagy nyitott táskában, mert onnan könnyen eltulajdoníthatók.

Az osztályteremben ne hagyjanak a fogasra akasztott kabátokban, az iskolapadban pénzt, mobilt, egyéb értéket, mert azok onnan könnyen elemelhetők. A nadrágzsebből, a táska oldalzsebéből kieső, vagy a más által eltulajdonított értékeket a szülők nehezen pótolják, az iskolának pedig plusz munkát adnak a kereséssel kapcsolatos feladatok.

Vigyázat, kábítószer!

Abban az esetben, ha az utcán, az iskolában vagy annak közvetlen közelében valakinek ismeretlen eredetű, alakú, formájú tablettát, port, gyanús édességet ajánlanak kipróbálásra, azt haladéktalanul jelezze egy ismerős felnőttnek (szülő, pedagógus, rendőr). A dílerek (akik gyerekeknek kábítószert ajánlanak kipróbálásra) elsődleges célja az, hogy a gyerekeket a kábítószer fogyasztásra rászoktassák. Ezért a rendőrségnek őket a lehető leghamarabb el kell fognia, amihez az állampolgárok bejelentése nagy segítséget adhat.
A rendőrség oktatással foglalkozó munkatársai rendszeresen járnak a megye általános és középiskoláiba, ahol a DADA és az ELLENSZER programok egyik fontos részeként a drogokról és a kábítószerek hatásairól tartanak felvilágosító órákat.

Tegyünk az erőszak ellen!

Sajnos egyre többet hallani az iskolán belüli erőszakról, amikor diákok egymást vagy tanáraikat bántalmazzák. A szakirodalom szerint az iskolai erőszak fogalmába a fizikai agresszió mellett a szóbeli, a lelki bántalmazás, a szexuális abúzus is beletartozik, ha az elkövetés helye az oktatási intézmény és/vagy ha az elkövető és az áldozat iskolapolgárnak tekinthető.

Az iskolai környezetben előforduló erőszakos cselekedetekkel legeredményesebben az iskola veheti fel a harcot, hiszen az ott dolgozó pedagógusok azok, akik a gyerekekkel közvetlen, napi kapcsolatban állnak.
Tudatosítani kell a diákokban, hogy játékból, poénból vagy csak a barátok elismerésének kivívása miatt diáktársakat, tanárokat bántani, fájdalmat, sérülést okozni esetleg mástól az értékeit elvenni veszélyes és büntetendő, amiért a 14. életévüket betöltött gyerekek már akár büntetőjogi felelősséggel is tartoznak, és így könnyen válhatnak bűncselekmények elkövetőivé is.
Sok fiatal tévesen úgy gondolja, hogy a közterületen lévő padnak, a játszótér hintájának, csúszdájának nincs gazdája, ezért arra nem kell vigyázni, hiszen senki sem kérheti számon rajtuk, az e tárgyak károsítását. Ez tévedés, hiszen a rongálással okozott kárt a tulajdonos megtéríttetheti!

 

BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY
K E C S K E M É T

Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302 Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, Fax: 76/513-300/30-98 BM 33/30-98, e-mail: elbirbacs@bacs.police.hu

 

Vélemény, hozzászólás?