MA2024.04.19.

MADÁRINFLUENZA – Védőkörzet elrendelése

BÁCS-KISKUNMEGYEI KORMÁNYHIVATAL
Iktatószám: BK/EBAO/450-1/2020. Tárgy: Védőkörzet elrendelése
Ügyintéző: Dr. Drozdik F. Melléklet: térkép
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, mint eljáró élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság, meghoztam az
alábbi
H A T Á R O Z A T O T.

Csólyospálos, Kömpöc, Szank települések teljes közigazgatási területére a mellékelt térkép
szerint
védőkörzetet rendelek el.


A település határán a fő közlekedési utakon „Védőkörzeti zárlat madárinfluenza miatt” feliratú
táblát kell elhelyezni.
A védőkörzetbe tartozó baromfitartó gazdaságokra / háztáji udvarokra az alábbi intézkedéseket rendelem
el:
A védőkörzetben elhelyezkedő gazdaságokban minden baromfiállományt és egyéb, fogságban tartott
szárnyast a gazdaság/udvar kijelölt épületében zártan kell tartani. Amennyiben ez nem megoldható, vagy
az állatok jólétét veszélyeztetné, azokat a gazdaság valamely más helyén kell elkülöníteni, úgy, hogy ne
érintkezhessenek a gazdaságban található többi baromfiállományaival vagy más, fogságban tartott
madarakkal, továbbá a vadon élő madarakkal.
A baromfiállományokat fajonként, hasznosítási irányonként és korcsoportonként számba kell venni.
A gazdaságok be-és kijáratánál járművek- és személyek fertőtlenítésére alkalmas eszközt és
fertőtlenítőszert kell elhelyezni.
A baromfitartó gazdaságokkal érintkezett bármilyen eszközt, járművet, beleértve a gazdaságba belépő
vagy onnan távozó személyek járműveit is, haladéktalanul takarítani, fertőtleníteni kell.
A személy- és gépjármű forgalmat lehetőség szerint minimalizálni kell.
A baromfi vagy más, fogságban tartott madarak, valamint a hús, takarmány, trágya, hígtrágya és alom, és
minden más, vírussal történt fertőzésre gyanús dolog vagy anyag szállítására használt járművet és eszközt
a használatuk után azonnal takarítási, fertőtlenítési eljárásnak kell alávetni.
A gazdaságba be- vagy onnan kilépő személyeknek be kell tartaniuk a madárinfluenza terjedésének
megakadályozását célzó járványvédelmi intézkedéseket, különös tekintettel az alábbiakat:

  • öltözet cseréje a gazdaságban tartózkodásra, vagy teljes egyszer-használatos vagy fertőtleníthető
    védőruházat viselése,
  • a gazdaság bejáratában kéz- és lábfertőtlenítés,
  • a látogatási naplóba a gazdaságba belépő minden személy adatainak bejegyzése.
    A gazdaságba csak engedéllyel vihető be baromfi, más, fogságban tartott szárnyas, valamint háziasított
    emlős. Ez a korlátozás nem vonatkozik azokra az emlősökre, amelyeknek csak az emberi lakóhelyül
    szolgáló területekre van bejárásuk, ahol nem érintkezhetnek háztáji baromfival vagy más, fogságban
    tartott szárnyassal és nincs hozzáférésük olyan ketrechez vagy területhez, ahol ilyen baromfit vagy
    fogságban tartott madarat tartanak.
    A gazdaságban észlelt megnövekedett megbetegedési vagy elhullási arányt, továbbá a termelési
    adatokban bekövetkezett jelentős változást, különös tekintettel az alábbiakra:
  • a takarmány- és vízfelvétel csökkenése meghaladja a 20%-ot,
  • a tojástermelés visszaesése két napnál tovább meghaladja az 5%-ot,
  • egy hét alatt az elhullási arány meghaladja a 3%-ot,
  • bárminemű, a madárinfluenzára utaló klinikai tünetet vagy kórbonctani elváltozást
    a tulajdonosnak haladéktalanul jelentenie kell a járási hivatalnak.
    Az állati hullákat a lehet leghamarabb ártalmatlanítani kell. A védőkörzet területéről állati hullák
    kiszállítása közvetlen ártalmatlanítás céljára hivatalom kérelemre engedélyezheti.
    A védkörzetben lévő gazdaságból tilos a baromfi vagy más madarak tartásából származó használt alom,
    trágya, hígtrágya kivitele vagy szétszórása. Hivatalom engedélyezheti azonban a trágya vagy hígtrágya
    kijelölt telepre történő szállítását a madárinfluenza vírusának ártalmatlanítását szolgáló kezelés vagy
    későbbi kezelés célját szolgáló köztes tárolás céljából.
    A védőkörzet területén tilos a baromfi vagy más, fogságban tartott madarak vásárainak, piacainak,
    kiállításainak, vagy egyéb csoportos bemutatásának, versenyének a rendezése.
    A védőkörzet területén tilos a baromfi, vagy más fogságban tartott madarak vadállomány újratelepítése
    céljából történő szabadon engedése.
    A védőkörzet területén belül tilos – a gazdaságok magánjellegű szervizútjain történő szállítás kivételével
    – a baromfi vagy más, fogságban tartott madarak, tojás és a baromfi vagy más madarak hulláinak
    gazdaságokból az utakon történő és vasúti szállítása. A szállítási tilalom nem vonatkozik a védőkörzeten
    közúton vagy vasúton történő, kirakodás vagy megállás nélküli átszállításra.
    Jelen határozatommal megkeresem a területileg illetékes járási hivatal vezetőjét jelen határozat
    helyben szokásos módon történő közzététele érdekében.
    Határozatom végleges, ellene közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. Jogszabálysértésre
    hivatkozással a határozat bírósági felülvizsgálata kérhető. A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi
    Bírósághoz címzett keresetlevelet a vitatott cselekményt megvalósító szervhez a felülvizsgálni kért
    határozat közlésétől számított 30 napon belül kell benyújtani, vagy ugyanezen szervhez címezve
    ajánlott küldeményként postára adni. A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs
    halasztó hatálya, az ügyfél azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti.
    A végrehajtás a kérelemnek a végrehajtást foganatosító szerv tudomására jutásától annak elbírálásáig
    nem foganatosítható.
    A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. tv. (a továbbiakban: Kp.) 29. § (1) bekezdése, a
    polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. tv. (továbbiakban: Pp.) 608. § értelmében a jogi
    képviselővel eljáró fél, valamint a belföldi székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet az
    űrlapbenyújtás támogatási szolgáltatás igénybevételével, elektronikusan köteles benyújtani a
    keresetlevelet a Kp. 39. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a vitatott cselekményt megvalósító
    szervnél.
    Az elektronikus benyújtás érdekében a http://bkmkh.hu/tartalom/eugyintezes/ weboldalon ki kell
    választani a Kormányhivatal elektronikus nyomtatványát. Az innen elérhető IKR rendszer (https://ekormanyablak.
    kh.gov.hu) weboldalára lépve ki kell tölteni az elektronikus űrlapot, a digitálisan aláírt
    keresetlevelet és mellékleteit pedig csatolmányként fel kell tölteni. Ezt követően az IKR rendszerben
    lehetővé válik a beadványnak az eljáró hatóság számára történő beküldése.
    A bíróság a pert tárgyaláson kívül bírálja el. A per tárgyalását az ügyfél keresetlevélben kérheti,
    ennek elmulasztása miatt igazolásnak helye nincs.
    I n d o k o l á s
    A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság M2020-
    10014792, M2020-10014769, M2020-10014768, M2020-10014754 számú eredményközlői szerint
    Csólyospálos és Szank településen magas patogentitású madárinfluenza betegség előfordulása került
    megállapításra.
    Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) 51.
    § (3) bekezdés e) pontja szerint: Állatbetegség megelőzése, megállapítása, továbbterjedésének
    megakadályozása, kártételének csökkentése, felszámolása érdekében, továbbá a betegség természetéhez
    és elterjedtségéhez mérten, az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az e törvény végrehajtására kiadott
    jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusai alapján az alábbi állatjárványügyi
    intézkedéseket rendelheti el a veszély elhárításához szükséges mértékben és ideig: …
    e) védőkörzet;…”.
    A betegség továbbterjedésének megakadályozása érdekében a madárinfluenza elleni védekezés részletes
    szabályairól szóló 143/2007. (XII.4.) FVM rendelet (továbbiakban: FVM rendelet) 16. § (1) bekezdés a)
    pontja alapján: A magas patogenitású madárinfluenza járvány kitörést követően a megyei
    kormányhivatalnak haladéktalanul ki kell jelölni:
    a) a védő körzet területét a gazdaság körüli legalább 3 km sugarú körben.
    Az FVM rendelet 19. §-a szerint:
    (1) A védőkörzetben elhelyezkedő gazdaságokban minden baromfiállományt és egyéb, fogságban tartott
    szárnyast a gazdaság kijelölt épületében zártan kell tartani. Amennyiben ez a gyakorlatban nem
    megoldható, vagy veszélyeztetné az állatok jólétét, azokat a gazdaság valamely más helyén kell
    elkülöníteni, úgy, hogy ne érintkezhessenek a gazdaságban található többi baromfiállománnyal vagy más,
    fogságban tartott madarakkal. Továbbá minden ésszerű lépést meg kell tenni a vadon élő madarakkal való
    érintkezésük minimálisra csökkentése érdekében.
    (2) Az állati hullákat a lehető leghamarabb ártalmatlanítani kell.
    (3) A baromfi vagy más, fogságban tartott madarak, valamint a hús, takarmány, trágya, hígtrágya és alom,
    és minden más, vírussal történt kontaminációra gyanús dolog vagy anyag szállítására használt járművet és
    eszközt a fertőzést követően a 46. §-ban meghatározott módon takarítási, fertőtlenítési eljárásnak kell
    alávetni.
    (4) A gazdaságba belépő vagy onnan távozó személyek által használt minden, a vírussal történt
    kontaminációra gyanús járművet haladéktalanul a 46. §-ban meghatározott módon takarítási, fertőtlenítési
    eljárásnak kell alávetni.
    (5) A gazdaságba csak a megyei kormányhivatal engedélyével vihető be baromfi, más, fogságban tartott
    szárnyas vagy háziasított emlős. Ez a korlátozás nem vonatkozik azokra az emlősökre, amelyeknek csak
    az emberi lakóhelyül szolgáló területekre van bejárásuk, ahol
    a) nem érintkeznek a háztáji baromfival vagy más, fogságban tartott szárnyassal, és
    b) nincs hozzáférésük olyan ketrechez vagy területhez, ahol ilyen háztáji baromfit vagy fogságban tartott
    madarakat tartanak.
    (6) A gazdaságban a megnövekedett morbiditást vagy mortalitást, vagy a gazdaság termelési adataiban
    bekövetkezett jelentős változást különös tekintettel az alábbiakra
    a) a takarmány- és vízfelvétel csökkenése meghaladja a 20%-ot,
    b) a tojástermelés visszaesése két napnál tovább meghaladja az 5%-ot,
    c) egy hét alatt az elhullási arány meghaladja a 3%-ot,
    d) bárminemű, madárinfluenzára utaló klinikai tünetet vagy kórbonctani elváltozást
    a tulajdonosnak haladéktalanul jelentenie kell a járási hivatalnak, amely elvégezteti a szükséges
    vizsgálatokat.
    (7) A gazdaságba belépő vagy onnan távozó valamennyi személynek be kell tartania a madárinfluenza
    terjedésének megakadályozását célzó járványvédelmi intézkedéseket, különös tekintettel:
    a) a gazdaságban használatos öltözet cseréjére,
    b) a gazdaság bejáratában történő kéz- és lábfertőtlenítésre, valamint
    c) a látogatási naplóba valamennyi a gazdaságba belépő személy adatainak bejegyzésére.
    Az FVM rendelet 20. §-a szerint: Tilos a védőkörzetekben lévő gazdaságokból a baromfi vagy más
    madarak tartásából származó használt almot, trágyát vagy hígtrágyát kivinni vagy szétszórni.
    Az FVM rendelet 21. §-a szerint:
    (1) A védkörzetben tilos a baromfi vagy más, fogságban tartott madarak vásárainak, piacainak,
    kiállításainak vagy egyéb csoportos bemutatásának, illetve versenyének a rendezése.
    (2) A védőkörzetben tilos a baromfi vagy más, fogságban tartott madarak vadállomány újratelepítése
    céljából történő szabadon engedése.
    Az FVM rendelet 22. § (1) bekezdése szerint: A védőkörzet területén belül tilos – a gazdaságok
    magánjellegű szervizútjain történő szállítás kivételével – a baromfi vagy más, fogságban tartott madarak,
    tojás és a baromfi vagy más madarak hulláinak gazdaságokból az utakon történő és vasúti szállítása.
    Az Állat-egészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet 119. § (3) bekezdés a)-
    c) pontja szerint:
    „(3) A zárlat alatt álló
    a) községből – a részletes szabályokban meghatározott kivételekkel – tilos állatokat, azok nyerstermékeit,
    betegségeket terjesztő vagy terjeszthető anyagokat és tárgyakat kivinni;
    b) községbe tilos fogékony állatokat bevinni;
    c) községben tilos állatokat közösen legeltetni, állatvásárt, -piacot, -felvásárlást vagy -kiállítást tartani,
    fogékony állatot fedeztetni vagy termékenyíttetni;”.
    A megállapított tények és a hivatkozott jogszabályi rendelkezések – alapján a rendelkező részben
    foglaltak szerint védőkörzet megállapításáról döntöttem.
    Tájékoztatom, hogy Hivatalom az FVM rendelet 22. §-25. §-ban meghatározott feltételek teljesülése
    esetén külön kérelemre engedélyezheti:
  • védőkörzetben lévő vágóhidakról, daraboló üzemekből és hűtőházakból a baromfihús kiszállítását,
  • a védőkörzetben lévő gazdaságból származó, azonnali levágásra szánt baromfi kijelölt vágóhídra való
    közvetlen szállítását;
  • a védőkörzeten belül elhelyezkedő gazdaságból származó tojásokból kikelt napos baromfi
    Magyarország területén lévő és lehetőleg a védő- és megfigyelési körzeten kívül fekvő gazdaságba vagy
    annak egy termelési egységébe való közvetlen szállítását;
  • a tojásrakás előtt álló baromfi közvetlenül, lehetőleg a védő- vagy megfigyelési körzeten belül található
    meghatározott gazdaságba vagy annak termelési egységébe szállítását;
  • a keltetőtojás beszállítását a védőkörzetben lévő kijelölt keltetőbe, valamint a védőkörzetben
    elhelyezkedő valamely gazdaságból bármely keltetőbe,
  • étkezési tojás szállítását.
    Határozatomat az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény
    (továbbiakban: Éltv.) 51.§ (3) bekezdés e) pontjában, a földművelésügyi hatósági és igazgatási
    feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 13. § e) pontja, 18. § (7)
    bekezdés b) pontjában, továbbá a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi
    kerületi) hivatalokról szóló 86/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében biztosított jogkörben
    eljárva hoztam.
    Határozatomat az indokolásban felsorolt jogszabályok alapján az általános közigazgatási rendtartásról
    szóló 2016. évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) 80. § (1) bekezdésének és 81. § (1) bekezdésének
    megfelelően hoztam.
    A jogorvoslat lehetőségét az Ákr. 114. § (1) és a Kp. 39. § (1) bekezdés alapján biztosítottam. A
    bírósággal való kötelező elektronikus kapcsolattartást a Pp. 608. § és az elektronikus ügyintézés és a
    bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 9. § szabályozza.
    A határozat helyben szokásos módon való közzétételéről az Éltv. 52.§ (2) bekezdése alapján
    rendelkeztem.
    Kecskemét, 2020. március 26.
    Kovács Ernő kormánymegbízott
    nevében és megbízásából
    Dr. Drozdik Ferenc
    főosztályvezető